Így ferdített a Magyar Péter-féle Kontroll.hu az Alkotmányvédelmi Tanácsról

Pokol Béla jogi mechanizmusa akkor léphetne működésbe, ha alkotmánysértő módon próbálnák megváltoztatni az alaptörvényt.

De legalább a pártközpont közleményéből látszik: lelkesen kalapoznak.
Saját nyomtatott lapot indít a Tisza Párt Tiszta Hang címmel. A Magyar Péter vezette formáció célja az újság kiadásával, hogy a kistelepüléseken élőket is elérjék – írta a Media1 az Úgytudjuk értesülései nyomán.
Mint írták, a párt felhívásában a lapot „a rendszerváltás országos újságjának” nevezte. A közlésből kiderült, hogy a Tiszta Hang a jövőben egymillió példányban jelenik meg, kéthetente.
A Tisza Párt propagandalapja leszögezte,
önkénteseink segítségével mind a 3155 településre eljuttatjuk – még oda is, ahol eddig csak a propaganda szólt.”
A felhívásból az is kiderült, hogy azért döntöttek a lap kiadása mellett, mert a közvélemény-kutatások szerint már csak a falvakban maradt meg a Fidesz előnye. Ezért most ingyenes sajtóval próbálnak ezen változtatni – idézte a Media1 a Tisza Párt által kiküldött levelet.
Megjegyezték, hogy a párt adományokat vár annak érdekében, hogy minél több településre eljuthasson a lap. Két település esetén 6340 forintot, öt település esetén 15 850 forintot, tíz település esetén pedig 31 700 forint támogatást kérnek.
Az Úgytudjuk arra is kitért, hogy a szerkesztőségükhöz eljutott felhívás tárgyában még Tisza Hang szerepelt, ám a szövegben már Tiszta Hangként hivatkoztak a kiadványra. A Media1 érdeklődésére a párt szóvivője közölte: ez elírás volt, a helyes név a hírlevél belső szövegében szereplő Tiszta Hang.
Nem a Tiszta Hang lenne az első, a Tisza Párthoz köthető lap: korábban Magyar Péter testvére, Magyar Márton Kontroll.hu néven indított híroldalt.
Nyitókép: Facebook
***
Ezt is ajánljuk a témában
Pokol Béla jogi mechanizmusa akkor léphetne működésbe, ha alkotmánysértő módon próbálnák megváltoztatni az alaptörvényt.
***